WebGazdag Tibor vagyok, Nyíregyházán születtem 1973-ban. A fotózás varázsával 1994-ben ismerkedtem meg, ekkor fedeztem fel a fotózásban rejlő szépségeket, azt hogy milyen kifejező ereje lehet egy fotónak. Fotóriporteri végzettséget 2000-ben szereztem a Bálint György Újságírói Akadémián. WebDec 31, 2024 · Gazdag Tibor mint dr. Pongrácz Péter Forrás: TV2 "Jelenleg több színházban is dolgozom. Próbáljuk a Vesztegzár a Grand Hotelben című darabot is például, de emellett egy polgári munkám is van. Nagyon civil. Egy ellenőrző cégnél dolgozom. Megkockáztatom, hogy kevesebb szabadidőm lett mióta véget ért a sorozat forgatása ...
A legfontosabb nógrádi hírek egy helyen – 2024. április 13.
WebGazdag Tibor pontosan emlékszik az első forgatási napra, mint mondja, mindenki feszült volt, mert senki sem tudta igazán, mit hogyan kell csinálni. – Én is álltam már kamera előtt korábban, de nagyon új volt a dolog, fél óra alatt kellett felvenni a jelenetet. Ugyanolyan ideges voltam, mint az egész stáb, meg is csúsztunk ... Zenei általános iskolában tanult. Középiskolai tanulmányait Szentesen a Horváth Mihály Gimnáziumban végezte dráma szakon. Mielőtt főiskolás lett, a Nemzeti Színház stúdiósa volt. 1990-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol többek közt Székely Gábor és Zsámbéki Gábor … See more Gazdag Tibor (Nyíregyháza, 1964. október 15. –) magyar színész, zeneszerző. See more Zeneszerzőként • 69 (1987) (színész is) • Vattatyúk (1990) (színész is) • Európa Kemping (1992) (színész is) • Citromdisznó (1993) (színész is) See more A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 73. • Ken Kesey: Kakukkfészek... Ruckly • Christopher … See more • MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283 See more celeron n4020 any good
Vattatyúk (1990) - IMDb
WebGazdag Tibor magyar színész. Nyíregyházán született. 1990-től folyamatosan játszik különböző színházi darabokban. Székely Gábor és Zsámbéki Gábor tanítványa. … WebFind company research, competitor information, contact details & financial data for Gazdag Tibor of Sárvár. Get the latest business insights from Dun & Bradstreet. WebGazdag Tibor (Nyíregyháza 1964. október 15. Felesége: Gazdag Krisztina, Gyermekei: Illés 1995, Flóra 2000.) a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1990-ben végzett Székely Gábor és Zsámbéki Gábor tanítványaként, s utána a Katona József Színházhoz szerződött. 1994-től a Veszprémi Petőfi Színház, majd 1998-tól egyben a Miskolci Nemzeti Színház tagja … buy bengals tickets online